Ceglédbercel, Jáger úti átjáró, 2020. április 24. 15:21 --  Az MMV 610 001 pályaszámú Transmontanája huszonhat Tagnnps sorozatjelű, szemestermény szállító önürítős teherkocsival halad Cegléd felől a főváros irányába. Pontosan egy óra múlva gördült át itt egy szinte teljesen ugyanilyen vonat, a huszonöt teherkocsit az MMV 602 001-es mozdonya húzta. Az ötvenegy Tagnnps-kocsi együtt már mozdony nélkül is több, mint 750 méter, rakottan az össztömeg pedig elérheti a 6000 tonnát. Bizonyára nem véletlen, hogy a két vonat egymás után közlekedett, de az is érthető, hogy miért kellett a szerelvényt megosztani.

Helyszín: 

Járművek: 

Fényképezte: