Városai ünnepelték a 130 éves vasutat

Budapest–Lajosmizse, 2019. szeptember 29. vasárnap

A Dr. Széky Endre Pestszentimre Történeti Társaság és az érintett önkormányzatok szervezésében az 1889-ben átadott, tehát idén 130 éves Budapest–Lajosmizse vasútvonal tiszteletére egy különvonat közlekedett a Nyugati pályaudvar és Lajosmizse között. A különvonat útközben szinte az összes településen megállt, az utasokat étellel-itallal és kedves előadásokkal várták. A Nohab és a hozzá kapcsolt, változatos kocsikból álló szerelvény a lajosmizsei vonal történetéhez egyáltalán nem köthető, de ha a cél nem volt más, mint az ünneplő tömeg szállítása és valami látványos dolog a vasútállomáson, akkor annak tökéletesen megfelelt.

Ünnepélyes eklektika

A különvonat közönsége itt már túl van egy gyáli és egy ócsai ünneplésen, a szerelvény Dabas felé csattog. A Csillagos Egyes és a Budapest étkezőkocsi után változatos korú és megjelenésű kocsik következnek, a sort elegáns színekre festett Schlierenek zárják. Attól függően, hogy ki melyik kocsiba kapott helyet, más és más korszakban érezheti magát. 

Ócsai bodzás fotóhely

Öreg, mint az országút

Mielőtt a különvonat Dabasra érkezett, egy igazán érdekes történelmi helyszínt is érintett. A mai 4604 jelű összekötő út az 5. számú főút őse, az Alföld egyik legrégebbi közlekedési főiránya, amely Magyarország politikai és gazdasági központját az árvizektől mentes kiskunsági homokhátságon át kötötte össze a Tisza egyik legfontosabb átkelőhelyével, Szegeddel. Az öreg országút funkcióját 1934-ben vette át az új nyomvonalon, Alsónémedi és Dabas érintésével épített modern főút, majd az M5-ös autópálya. Úgy tűnik, hogy a vasút már akkor is olyan magas műszaki színvonalat képviselt, hogy ezt azóta is feleslegesnek tartották továbbfejleszteni.

Dabas, Öregországút

Kultúrprogram vagy mozdonysimogatás?

Mindenhol, ahol az ünnepi különvonat hosszabb ideig tartózkodott, két nagyobb csoportosulás alakult ki. A felvételi épület környékén a közönség az ünnepi köszöntőket és a helyi hagyományőrzők által előadott kulturális műsort hallgathatta, de a mozdony is nagyon sok érdeklődőt vonzott.

Dabas állomás

Azok a hatvanas évek!

A MÁV-os Nohabokat 1961 és 1963 között gyártották Svédországban, a General Motors licensze alapján, a Cadillac márkát ugyanaz a General Motors birtokolta. A képen látható Cadillac Coupe de Ville is éppen 1960-ban készült, amikor a demonstrátor Nohab a magyarországi próbaköreit futotta. Az országúti cirkáló feltűnése nem volt a szervezett program része, pedig korban és stílusban a két jármű tökéletesen illett egymáshoz.

Dabas állomás

Sínenjáró lányok

A különvonat Hernádon is megállt, de az ünnepi műsor hangjai nem hallatszottak el a mozdonyig. Ennek ellenére érdemes volt most is a vonat elejét választani, mert a monumentális díszlet előtt, a síneken még egy kiváló balettelőadást is láthattunk. A lányok kimaxolták a Nohab-életérzést!

Hernád vasúti megállóhely

Örkényi színdráma

Itt látszik csak igazán, hogy az ünnepi különvonat milyen színes összeállításban közlekedett.

Örkény, Vaspálya utca

Lajosmizsei látogatók

Az állomás város felőli oldalán vásári hangulat uralkodott, sátrakkal, sörpadokkal, irdatlan tálca süteményekkel. A kép ebből semmit sem mutat, cserébe viszont láthatjuk a vasútvonal jellemző járműveit, a Budapest felől érkező Desiro, és a Kecskemét felé induló Bz motorkocsit.

Lajosmizse állomás

Utazós-pihenős szakasz I.

A lajosmizsei eszem-iszom után a visszaút eseménytelenül telik, az utasok pihennek, beszélgetnek, esetleg a tájat nézik. A hatalmas vonat magabiztosan halad Örkénynél Budapest felé.

Örkény, Vaspálya utca

Utazós-pihenős szakasz II.

Nem mondhatnánk, hogy a visszautat a Nohab duruzsolásán kívül túl sok izgalmas dolog kísérné. A lovas betyárok ma otthon pihennek, az Öregországút szépei pedig egy kicsit beljebb kínálják a szolgáltatásaikat.

Utazós-pihenős szakasz III.

Az ünnepi különvonat már Ócsához közelít. Az utasok élvezik a kora esti napsütést, de a mozdonyvezető kevésbé, ezért a fekete függöny behúzva marad.

Falunap ’Imrén

Így már érthető, hogy miért volt olyan sietős visszafelé! A vonatot Pestszentimrén tömegek várták, ami persze egy ilyen napon egyáltalán nem meglepő. Sokat köszönhet ’Imre a vasútnak, lényegében a létezését, hiszen az első letelepülőket éppen a vasút, vagyis a jó közlekedés vonzotta. A parcellázás a vonatközlekedés elindulása után néhány évvel, 1898-ban kezdődött, és a vasútvonal két oldalán azóta egy húszezres városrész nőtt ki a földből.

Pestszentimre állomás

Szóljon hangosan az ének!

A Nohab itt maradt, a Dezső továbbment Gyál felé, Soltész Rezső, a Vasút utcában felállított színpad sztárfellépője pedig hamarosan kezdi a műsorát. Az évtizedes slágerek nem öregszenek, a Nohab sem, a vasútra pedig még így is szükség van. Boldog 130-adikat, 142-es!

Pestszentimre állomás

Legújabb képek

Štúrovo állomás (Párkány, Szlovákia)
Nagymaros állomás
Kismaros, erdei vasúti végállomás
Szokolya, Hártókút felé