Mai legnézettebb képek
-
Mai megtekintések: 4
Tapolca, Tanúhegyek, 2020. augusztus 1. --
-
Mai megtekintések: 4
Kőbánya-Kispest, 2006. szeptember 1. -- Sok a gond mostanában a Kőbánya-Kispest - Lajosmizse vonalon, a járművek rossz üzemkészsége miatt gyakoriak a késések vagy a kimaradt járatok. Kevés a használható Csörgő, ezért az ősz első munkanapján egy tehervonati mozdonyt is csatasorba állítottak. Nyugodtan megtehették, hiszen fűteni egyelőre nem kell, a lajosmizsei vonal állapota pedig nem engedi a nagy száguldást sem.
-
Mai megtekintések: 4
Budapest-Nyugati, 2001. december 27. -- Világít a három fény, az utolsó felszállókat figyeli a jegyvizsgáló és a forgalmi szolgálattevő. A Délibáb InterCity azonnal indul Nyíregyházára a Nyugati pályaudvar XIV. vágányáról. Budapest és Nyíregyháza között az InterCity vonatok kétóránként közlekednek, a vonat elején három másodosztályú, a bejárathoz közelebb egy étkező és egy első osztályú kocsival. Az M3 autópályát még csak Füzesabonyig adták át, így aki kényelmesen szeretne utazni, az a vasutat választja.
-
Mai megtekintések: 3
Ferencvárosi vontatási telep, 2019. január 4. -- A vontatási telep villany javító csarnok felőli bejáratánál lévő csonkavágányon két Szöcske és egy Szili várja a következő szolgálatot. Érdekes, hogy mozdonyvezető a közelükben sem volt, és sokszor napokig várakoznak itt a mozdonyok, de az áramszedők mégis mind fent voltak.
-
Mai megtekintések: 3
Csoma-Szabadi, 2017. június 8. -- Dombóvárról Gyékényesre tartó személyvonat veszi az íveket Csoma-Szabadi állomás előtt.
-
Mai megtekintések: 3
Lesencetomaj, 2022. június 16. 8:41 -- A Szombathely és Keszthely között közlekedő, 19699 számú gyorsvonat halad Lesencetomaj felől Tapolca felé. A balatoni nyári, illetve már előidényi menetrendben az Ukk - Tapolca - Keszthely vonalra is visszatértek a mozdonyos vontatású személyvonatok.
-
Mai megtekintések: 3
Lovasberény, 2016. május 4. -- Áll még a felvételi épület, de az utolsó lakók elköltözése után a sorsa hamarosan végzetesre fordulhat. A lovasberényi állomáson valaha volt jelentősége miatt II. osztályú HÉV-típusépület épült. A mellette álló gesztenyefa éppúgy jellegzetes, de sajnos régóta nem vár vonatra itt senki, aki az árnyékába húzódna. Egyébként nem rég költözhettek ki, a Streetview még mutatja az ablak alatt a parabola-antennákat, az épület mellett pedig kacsák randalíroznak. Nézzétek csak meg!
-
Mai megtekintések: 3
Egervár, 2005. április 20. -- A bélapátfalvi cementgyár 2002-es bezárása, és a szállításainak megszűnése óta először járnak Felnémetre rendszeresen villamos vontatással. Történt ugyanis, hogy az OMYA-iparvágányon dolgozó Szergejek helyét takarékosabb, egyben gyengébb Remot Dácsiák vették át, ezzel a rakodás rendje is megváltozott. A huszonnégy kocsit nem kettő, hanem három részletben töltik meg. Az első rész nyolc rakott kocsiját a Dácsia még át tudja húzni a Vár mögötti emelkedőn, de az együtt közlekedő második és harmadik részt már nem bírná. Hajnalban az üres kocsikat villamos mozdony hozza Felnémetre, és esténként is érkezik egy Szili segíteni. A mai vonat három Felnémeten megrakott ócskavasas kocsival a szokásosnál is hosszabb volt.
-
Mai megtekintések: 3
Gic > Románd, 2022. május 4. 12:53 -- A Franciavágás és Veszprémvarsány közötti vonalszakasz tavalyi felújítása során forgalmasabb, vagy nehezen belátható közúti átjárókban új automata fénysorompókat telepítettek. A többi átjáróban maradt az andráskereszt, de a rálátás miatt a felnövő növényzettől folyamatosan tisztán kell őket tartani. A Franciavágás és Győr-Rendező között közlekedő tehervonat így már messziről látszik, komótosan érkezik az átjáróhoz.
-
Mai megtekintések: 3
Okány, 2021. április 26. 14:54 --
-
Mai megtekintések: 3
Iklad, 2022. május 9. 16:16 -- Nógrádkövesd és Hatvan-Rendező között közlekedő kőszállító tehervonat halad Aszód állomás irányában.
-
Mai megtekintések: 3
Pestszentimre, 2017. július 27. -- Lajosmizséről a Nyugati pályaudvarra tartó S21-es személyvonat érkezik a pestszentimrei állomásra.
-
Mai megtekintések: 3
Ferencváros, 2019. május 21. -- Két Metrans-konténervonat áll a ferencvárosi állomáson. Mindkét vonat hamarosan indul Soroksári út Rendezőre. Hatalmas forgalma lehet a csepeli Metrans-terminálnak, hogy egymás után két konténervonatot is fogadnak (vagy lehet, hogy simán csak feltorlódtak valahogy).
-
Mai megtekintések: 3
Uzsabánya, 2022. június 16. 10:30 -- Az első tíz kocsi megrakása után a rakott kocsikat félretolták, következhetett a vonat másik fele. A vasúti rakodóhely mindössze 70 méter hosszú, mellette egyszerre legfeljebb öt teherkocsi fér el. A háttérben sorakoznak a Balaton-környéki tanúhegyek, balról jobbra a Szent György-hegy, a Badacsony és a szigligeti várról ismert Antal-hegy, a Balaton egykori szigete látható.
-
Mai megtekintések: 3
Uzsabánya, 2022. június 16. 11:01 -- A második, nyolckocsis vonatrész megrakása után a mozdony előrehúz, majd összezárnak a korábban megrakott tíz kocsival. Az első szerelvény megrakása tehát nagyjából két órát vett igénybe. A vonat rövidesen indul vissza Uzsa állomásra, hogy a mai nap második szerelvényét is felhozza a rakodáshoz.
-
Mai megtekintések: 3
Tatabánya, 2021. december 12. 10:03 -- A Budapest-Nyugati és Győr között közlekedő különvonat Tatabányán közel egy órát állt vízvételezés céljából. Az utasok egy része az időt a helyükön ülve töltötte, de néhányan a mozdony mellől is követték az eseményeket. A vizet egy utcai tűzcsapról vezették a mozdonyhoz, a tömlő a villamos kapcsolókert mellett látható. Közben a személyzet átvizsgálta a gépezetet, jól bírta-e minden az idáig tartó száguldást.
-
Mai megtekintések: 3
Nyíregyháza, 2004. augusztus 4. -- Világít a három fény, füstöt ereget a kémény, jó formában vannak még ezek a régi nyíregyházi Bobó mozdonyok. Ők adják itt az erőt dízel fronton, mivel Nyíregyházán sem Csörgők, sem Szergejek nincsenek. A 211-es hamarosan a déli ipartelepekre indul, a 081-es pedig az állomáson végzi a teherkocsik rendezését.
-
Mai megtekintések: 3
Somogyvár, 2017. november 8. -- Zajlik az egykori állomás, ma már csak megálló-rakodóhely átépítése. A rakodóterület megmaradt, de a rakodóvágányt részben visszabontották, a helyén 55 cm magas peront építenek, a szegélyek egy része már a helyére került. A régi kiskert helyén P+R parkoló épül, de egy rendes autóbuszforduló már nem fért bele. A vonat az átépítés idején nem közlekedik, de ettől még lejár az állomásra a "helyi járat", amely Vityapusztáról érkezett, és Somogyvámosra indul vissza.
-
Mai megtekintések: 3
Ócsai szőlők, 2018. szeptember 13. -- Kora délután elindulnak a diákok hazafelé, a 2944-es Budapest-Nyugati - Lajosmizse személyvonat is már három egységgel közlekedik. Ez a legtöbb, amit Dezsőkből össze lehet kapcsolni. A vonat pár perce haladt át a megszüntetett Ócsai szőlők megállóhelyen, ahol az utasok nagy részét a környező tanyák adták. A tanyák persze még ma is állnak, a postájuk a hozzájuk vezető földút melletti zöld dobozokba érkezik.
-
Mai megtekintések: 3
Tiszaalpár-alsó, 2016. június 8. -- A 37225-ös számú Szentes - Kiskunfélegyháza személyvonat elhagyja Tiszaalpár-alsó megállóhelyet, a 384-es Bzmot szolidan gyorsít a mellékkocsijával. Az állomások jó elhelyezkedésének köszönhetően a napi öt pár személyvonatával a Kiskunfélegyháza - Lakitelek a forgalmasabb mellékvonalak közé tartozik. Reggel és délután elkél a Bz-motor mögé a mellékkocsi, de gyakran járnak erre Usgyik is, a Bz-knél újabb és nagyobb orosz iker-motorkocsik.